Február 26–28. között immár 13. alkalommal szervezzük meg a Versmondó- és népdaléneklő versenyt, ezúttal Székelykeresztúron.
Az előzetes bejelentkezések alapján 42 versmondó- és 18 népdalénekes lép fel hétvégén Erdély különböző unitárius egyházközségeinek képviseletében. A következő települések fiataljai versenyeznek: Sepsikőröspatak, Árkos, Sepsiszentgyörgy, Kálnok, Brassó, Kökös, Olthévíz, Marosvásárhely, Nyárádgálfalva, Szabéd, Szentgerice, Nyárádszentmárton, Homoródszentmárton, Székelyudvarhely, Homoródszentpál, Városfalva, Homoródalmás, Oklánd, Siménfalva, Székelykeresztúr, Szentábrahám, Magyarsáros, Küküllődombó, Medgyes, Kolozsvár és Torda.
A határidőre bejelentkezett versmondók 2 verssel kellett készüljenek: az egyiket teljesen szabadon választhatták, míg a másikat a következő költők versei közül kellett – kötelező módon – választaniuk: Kosztolányi Dezső, Reményik Sándor, Faludy György és Váci Mihály. A tavaly bevezetett követelmény egyik célja, hogy ezáltal évente megpróbáljuk felhívni a figyelmet jeles költőinkre, és a kerek évfordulók kapcsán külön is emlékezzünk rájuk. Idén 100 éve született Faludy György (1910–2006), 120 éve Reményik Sándor (1890–1941), 125 éve Kosztolányi Dezső (1885–1936) és 40 éve hunyt el Váci Mihály (1924–1970).
A népdalosok egy 5+1 népdalból álló listát kellett összeállítsanak, amelyből egyet (ezt jelöli a +1) szabadon elénekelnek és a másikat (az 5 közül egyet) a bíráló bizottság választja ki a listáról.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A rendezvényre a belépés díjtalan.
További részletes tájékoztatás: Fülöp Júlia (0747586514) és Vass Zsuzsánna (0742067375) főszervezők.