2010. szeptember 8., szerda
Mária napja van
hu  •  ro  •  eng
FŐOLDAL RÓLUNK EGYLETI CÍMTÁR RENDEZVÉNYEK PROGRAMOK FÓRUM ELÉRHETŐSÉG
Keresés

Ifjúsági Egyletnek, székhelyén
Kedves barátaink!

     I. A jelen körlevéllel alulírottak összehívjuk az ODFIE Küldöttgyűlését 2009. szeptember 8–9-re, Nyárádszentmárton–Csíkfalvára– szervezetünk időszerű kérdéseinek megtárgyalására és a választások lebonyolítása céljából.
     A küldöttgyűlés az ODFIE évente megszervezett, legfontosabb döntéshozó találkozója, éppen ezért minden lelkes egyletvezetőt elvárunk (működő egyletekből két vagy három személyt, azokról a helyekről, ahol most éppen nem működik rendszeres jelleggel az egylet, onnan egy-egy személyt).
     A küldöttgyűlés tagságát kiegészítik az ODFIE választmányi tagjai, és tanácskozási joggal részt vesznek a központi munkatársak is. Ezúttal tisztújításra nem kerül sor, a köri képviselők megválasztása pedig az ősz folyamán körönként megszervezett közgyűlések keretében történik.

     II. Szerda délután a vezetőképző negyedik, egyben záró szakaszát kezdjük el. Mindazok, akik korábban részt vettek a meghirdetett képzés-sorozat első három hétvégéjén (az év első felében zajlott mindenik), azokat elvárjuk erre az utolsó alkalomra is! Ha nem sikerült mindhárom eddigi képzésen részt vegyen valaki, akkor is szívesen látjuk!
     Az utolsó alkalom témái: az adományszervezés (avagy hogyan szerezzünk pénzt az egyletnek?), a pénzügyvitel (ha van ilyen), külső kapcsolatok építése (avagy milyen más világok léteznek az egyletén kívül, s ez nekünk miért lenne jó), illetve protokoll (hogyan viselkedjünk ilyen-olyan helyzetekben?).

     A küldöttgyűlés lejárta után mindazok, akik nem szeretnének részt venni a vezetőképzőn, azoktól elköszönünk, azokat pedig, akik épp szerda délután érkeznek – merthogy nem voltak küldöttei egyetlen helyi egyletnek sem – szívesen várjuk a további programunkra. Természetesen mindkét eseménynek részese lehet bárki! Kérésünk csupán az, hogy a jelentkezés során jelezzétek, hogy mindkét programon, avagy csak az egyiken vesztek részt, s ennek függvényében az érkezési és hazaindulási szándékot is pontosítsátok! Köszönjük!
     Szállásról, étkezésről gondoskodunk a helybeli egylet lelkes tagjainak közreműködésével. Hozzatok magatokkal hálózsákot! Nyárádszentmárton – Csíkfalva megközelíthetőségéről érdeklődjetek a tavalyi színjátszó találkozó résztvevőitől, avagy keressétek Farkas Istvánkát (0733505895, farkas_istvan12(kukac)yahoo(pont)com).
     Jelentkezési határidő: szeptember 5., szombat. Jelentkezni lehet a köri képviselőknél vagy az ODFIE ismert elektronikus postacímén (odfie(kukac)odfie(pont)hu).
     Közeli viszontlátásunk reményében barátsággal üdvözlünk: 

Rácz Norbert, elnök
Sándor Krisztina, alelnök
Jobbágy Júlia,
 alelnök

Kolozsvár, 2009. szeptember 2. 

  

 

KÜLDÖTTGYŰLÉS ÉS VEZETŐKÉPZŐ

Nyárádszentmárton – Csíkfalva, 2009. szeptember 8–10.

Programterv

Az ODFIE 2009. ÉVI KÜLDÖTTGYŰLÉSE

Szeptember 8., kedd

Délután folyamán érkezés, bejelentkezés, elszállásolás
19.00 – Vacsora
20.30 – „Bemelegítő” a másnapi küldöttgyűlésre


Szeptember 9., szerda

  8.00 – Ébresztő
  9.00 – Reggeli
10.00 – A Küldöttgyűlés megnyitója. (I.)
       1. A jelenlét számbavétele, a jegyzőkönyv hitelesítőinek felkérése.
       2. A tárgysorozat meghatározása; az ülésrend ismertetése.
       3. Az ODFIE Választmányának elmúlt évi tevékenységét összegző jelentés megvitatása; a Választmány és az Ügyvezető Testület tagjainak beszámolója.
       4. Javaslatok, indítványok, egyebek.
11.30 – Kávészünet
12.00 – A Küldöttgyűlés folytatása (II.)
14.00 – Ebéd
16.00 – A Küldöttgyűlés folytatása (III.)
17.30 – Szünet, közben a vezetőképzőre érkezettek bejelentkezése

 

VEZETŐKÉPZŐ – 4., egyben záró szakasz

 Adományszervezés és külső kapcsolatok építése

18.00 – Megnyitó.
               A helyi egyletek külső kapcsolatai. Lehetőségek és esélyek. Protokoll.
20.00 – Vacsora
21.30 – Kötetlen beszélgetés, őszi tervek helyi, köri és országos szinten
  

Szeptember 10., csütörtök
  8.00 – Ébresztő
  9.00 – Reggeli
10.00 – Adományszervezés és egyleti pénzügyvitel
11.30 – Kávészünet
12.00 – A 4 szakaszos vezetőképző munkálatainak összegzése, kiértékelése
14.00 – Záró ebéd

<< Vissza
TÁMOGATÓINK

Erdélyi Unitárius Egyház

Unitarian Universalist Association

Nemzeti Civil Alapprogram 


Kolozs megyei önkormányzat

Communitas Alapítvány


Továbbá: más cégek, egyházközségek, magánszemélyek.